Covid19

A jelen rendkívüli helyzetben elsődlegesnek tartjuk, hogy társadalomként és egyénekként is felelős döntéseket hozzunk, ez pedig mindannyiunktól alkalmazkodást követel. Diákjaink és kollégáink egészsége most a legfontosabb számunkra. A következő hullámra is felkészültünk. Kiscsoportos foglalkozások folytatódhatnak – teljes felelősséggel és körültekintéssel várjuk a diákokat.

Felkészültek vagyunk az új kihívásokra, és bár bízunk benne, hogy minél előbb visszatérhetünk a normál kerékvágásba, lehetőségként tekintünk erre a helyzetre, hogy az online platformok és a technika nagyobb kihasználásával tovább bővítsük a programunk nyújtotta lehetőségeket, így más városokból is lehetőség van Hozzánk csatlakozni.

Miben segíthetünk?


Gyakorló szülőként és tapasztalt tanárként ismerjük, hogy milyen nehézségekkel kell nap mint nap megküzdeniük a gyereket/gyerekeket nevelőknek.
Oktatási központunk létrehozását az hívta életre, hogy tudjuk, szülőként a lehető legjobbat szeretné a gyermekének.
Tanodánkban hatékony módszerekkel és bevált megoldásokkal produktívvá tesszük az iskola utáni periódust. A gyerekek nyugodt, kiegyensúlyozott, szakképzett tanárokkal készülnek fel a kitűzött cél elérésére. 

Tanárok

Kvalifikált és gyakorlott szakembereket alkalmazunk, akik eredményre törekedve, személyre szabottan dolgoznak.

Órarend, helyszín

Az órákat mindenki számára ismert, könnyen megközelíthető, színvonalas helyen tartjuk, praktikus időpontokat alakítottunk ki.


Árak

Oktatási központunk egyik fő célja, hogy foglalkozásaink ár-érték arányban mindig kedvezőek és hosszú távon is kifizethetőek legyenek.

Módszertan

Az eredményességet mindenkor úgy kívánjuk elérni, hogy közben a gyerekek jól érezzék magukat. A tanulás számukra öröm legyen.

Ön is ezekkel a problémákkal küzd?


A megoldás: JuViDa Tanoda!

parallax background
 

Tevékenységünk


Minden hétköznap délután felső tagozatos tanulók számára biztosítjuk a másnapra való felkészülést, gyakorlást, felzárkóztatást iskolai tanulószoba helyett, családias környezetben.

Rögzített időpontokban végezzük a  8, 6 és 4 osztályos gimnáziumokba való felvételi felkészítést magyar és matematika tantárgyakból írásbeli és szóbeli vizsgára.

Heti 2 óra felvételi felkészítés, 1 matek és 2 magyar (tesztre felkészítés, fogalmazási készség fejlesztés) eloszlásban.

Célunk kiépíteni egy olyan rendszert, ahol a gyermekek nem érzik magukat egyedül a tanulásban és önbizalmat kapnak az előttük álló felvételi vizsgához, szakképzett, jó nevű tanárok segítségével, akik több mint 20 éves tapasztalattal rendelkeznek.

Fontosnak tartjuk a szülők folyamatos tájékoztatását a gyermek teljesítményéről a felkészítő pedagógusok által készített havi értékelés alapján

A felvétellel nem ér véget az együttműködés. Folyamatosan rendelkezésre állunk, hogy megkönnyítsük az új iskolába való zökkenőmentes tanulmányi beilleszkedést.

parallax background

Rólunk

Hitvallásunk, hogy stresszmentesen és eredményesen lehet a gyerekeket tanítani délutáni foglalkozások keretében a kitűzött célok eléréséért. Mindezt tesszük úgy, hogy a szülőkkel mindvégig együttműködésben állunk.

Kiss Judit

alapító, oktatásvezető


Általános iskolai tanító és ének-német szakos tanárként végeztem. 26 évig dolgoztam a Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskolában alsó és felső tagozatban egyaránt. Alsós tanítóként, felsős tanárként, osztályfőnökként és természtesen anyaként rálátásom van a komplex oktatási/ tanítási/tanulási folyamatokra. Szaktudásomat a JuViDa Tanoda keretén belül arra szeretném összpontosítani, hogy a gyerekek jókedvűen, örömmel, ugyanakkor szisztematikusan felépítve tanuljanak a legmagasabb szintű pedagógiai megoldásokat használva.
Várom szeretettel a gyerekeket foglalkozásaimon!

"Jól végzett munkánk teljesítménye nemcsak a jegyekben, a felvételi eredményekben, hanem a családi élet gondtalan hétköznapjainkban is megnyilvánul."

Molnár Violetta

alapító, CEO, stratégiai manager


Az életemben 2 dolog lett a szenvedélyem. Mindkettő meghatározó volt: a tanítás és az üzleti élet.
Egy új álom született a kettőből. Sok évet töltöttem a tanári pályán, rengeteg élethelyzetet megélve a "gyerekeimmel", ami olyan értéket adott, ami sose múlhat el. A maximalizmusom csak erősödött az üzleti életben, hogy mindenből a lehető legjobbat hozzam ki és adjam magamból.
Az iskolával egy álmot hívok életre - életem álmát!
Bármely felmerülő kérdés, kérés, probléma esetén kérem forduljanak hozzám bizalommal!

"A JuViDa Tanoda számomra egy szívügy, hogy segítsek szülőtársaimnak olyan problémák megoldásában, amelyeket magam is megéltem."

Dr. Meskóné Farkas Gabriella


Matematika-testnevelés szakos tanárként végeztem a szegedi főiskolán. Osztályfőnökként és szaktanárként hiszem, hogy minden gyermek más. Kis létszámú csoportban több idő jut a gyerekek lelki és szellemi nevelésére, fejlesztésére. Úgy gondolom, hogy egy olyan csodálatos és családias környezetben, mint a JuViDa Tanoda szakmai felkészültségemmel, gyakorlatommal és jó pár módszerrel a tarsolyomban lehetővé teszem a gyermekek felzárkóztatását és felkészítését.

"Fontosnak tartom, hogy a gyerekek számukra megfelelő tempóban és módszerrel tudják elsajátítani a tudást."

Jobbágy Aranka


A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskolában 18 évet töltöttem magyar szakos pedagógusként. A tanítványaimat saját készségeiknek és képességeiknek figyelembevételével és fejlesztésével gyakorlati feladatmegoldásra, gondolkodásra készítem fel a tantárgyi követelmények tükrében. Igyekszem módszertani sokszínűséggel megfelelni a kor kihívásainak. Lelkiismeretes, alapos munkámat a JuViDa Tanoda keretei közt teljes mértékben ki tudom bontakoztatni.

"Fontos számomra, hogy tanítványaimat saját készségeiknek és képességeiknek megfelelően oktassam."

Képzések

8 osztályos gimnázium felvételi előkészítő

A nyolcosztályos gimnáziumok nem irathatnak saját, külön felvételi vizsgát, csak a központi, egységes felvételit követelhetik meg a negyedikesektől. Az egységes írásbelit központi kulcs szerint javítják, és az eredményét minden nyolcosztályos gimnázium elfogadja.

A központi írásbeli felvételi vizsgát 2022. januárjában írják a tanulók.

Ezt az előkészítőt minden negyedikesnek javasoljuk, hiszen a jó teljesítmény a sikeres bejutás kulcsa.

  • A központi felvételi legfontosabb témakörei: matematika, magyar, szövegértés, kognitív feladatok.

6 osztályos gimnázium felvételi előkészítő

A hatosztályos gimnáziumok nem irathatnak saját, külön felvételi vizsgát, csak a központi, egységes felvételit követelhetik meg a hatodikosoktól. Az egységes írásbelit központi kulcs szerint javítják, és az eredményét minden hatosztályos gimnázium elfogadja.

A központi írásbeli felvételi vizsgát 2022. januárjában írják a tanulók.

Ezt az előkészítőt minden hatodikosnak javasoljuk, hiszen a jó teljesítmény a sikeres bejutás kulcsa.

  • A központi felvételi legfontosabb témakörei: matematika, magyar, szövegértés, kognitív feladatok.

4 osztályos gimnázium felvételi előkészítő

A négyosztályos gimnáziumok nem irathatnak saját, külön felvételi vizsgát, csak a központi, egységes felvételit követelhetik meg a nyolcadikosoktól. Az egységes írásbelit központi kulcs szerint javítják, és az eredményét minden négyosztályos gimnázium elfogadja.

A központi írásbeli felvételi vizsgát 2022. januárjában írják a tanulók.

Ezt az előkészítőt minden nyolcadikosnak javasoljuk, hiszen a jó teljesítmény a sikeres bejutás kulcsa.

  • A központi felvételi legfontosabb témakörei: matematika, magyar, szövegértés, kognitív feladatok.

Tanulószoba

Számos kutatás és a saját tapasztalataink is azt bizonyítják, hogy azok a gyerekek, akik következetesen, tudatosan tanulnak óráról órára, jobb teljesítményt érnek el, és összességében is szívesebben foglalkoznak a tanulással, mivel számukra az iskola egy sikerekkel teli mindennapi létforma. A gyerekek teljesen természetes módon kevésbé koncentrált fókuszpontúak, így egy türelmes, nyugodt, képesített felnőtt segítségére van szükségük.

Ezt az délutáni foglalkozást minden felső tagozatos tanulónak javasoljuk, hiszen a folyamatos ellenőrzött teljesítmény magasabb eredményt hoz.

SOS! Help!

Iskolából betegség vagy más ok miatt való hiányzás esetén matematika és/vagy magyar intenzív képzést tartunk a kimaradt tananyag azonnali pótlására.

Témazáró vagy bármely számonkérés esetén sürgősségi külön órákat tartunk a minél jobb eredmény elérése érdekében.

Miért érdemes nálunk tanulni?


Garantáltan kis létszámú, legfeljebb 10-12 fős csoportok.
Nálunk a felkészítés nem csak felvételi sorok megoldásából áll, nagy hangsúlyt fektetünk a hiányosságok pótlására, fontosabb témakörök rendszerező ismétlésére.
Külön figyelmet szentelünk a trükkösebb felvételi típusfeladatok begyakorlására.
Sok éves oktatási tapasztalattal igazán hatékony felkészítést biztosítunk.

GYIK

Milyen eredmény várható el a felvételi előkészítő tanfolyamtól?
Természetesen az eredmény függ a gyermektől, ugyanakkor általánosságban elmondható, hogy gyakorlat- és eredményorientált képzéseket tartunk. Viszonylagosan könnyen el lehet sajátítani az anyagot. Otthoni gyakorlás is ajánlott. Az oktató és a szülő időről időre konzultál a tanulási folyamatról.
Meddig lehet jelentkezni a tanfolyamokra?
Az adott képzésre való jelentkezés megnyitása után folyamatosan, amíg be nem telik a létszám. Emiatt javasoljuk, hogy ha megszületett a döntés, hogy a gyermek részt kíván venni a foglalkozásokon, akkor célszerű minél hamarabb bejelentkezni. Fontos, hogy a képzés indulása előtt legkésőbb 1 héttel várjuk a jelentkezést, 2021-ben szeptember 3-ig. 
Van lehetőség 1-1 tanfolyamra tanév közben jelentkezni?
A létszámtól függően év közben is van lehetőség csatlakozni. Erről kérjen egyedi tájékoztatást telefonon, emailben vagy előre egyeztetett időpontban személyesen!
Hogyan tudja pótolni, ha a gyermek nem tud részt venni egy órán?
Amennyiben van másik azonosan futó tanfolyamunk, akkor ott pótolhatja, vagy az oktató elküldi neki a kimaradt óra anyagát tanulási instrukciókkal.
Van lehetőség részletfizetésre?
Igen, van lehetőség kamatmentes részletfizetésre. Erről kérjen egyedi tájékoztatást telefonon, emailben vagy előre egyeztetett időpontban személyesen! 
Mikor és hogyan kell fizetni a díjakat?
A havi részleteket minden hónap elején kell befizetni. Ezt megteheti a titkárságon készpénzben vagy átutalással is.  
Vannak-e jegyzetek, tankönyvek?
Az oktató minden esetben tájékoztatja a tanulókat a szükséges eszközökről. A jegyzetek, felkészítőlapok díja benne van a képzés árában.
parallax background
 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!


Kapcsolat